Közlekedik a család Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2021. 06. 13., v - 08:22
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vetélkedősorozat megyei döntőjén 60 család vett részt Jászberényben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. június 12-én Jászberényben rendezte meg az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett Közlekedik a család elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét. A rendezvény célja a balesetek megelőzése, és hogy felhívják a figyelmet a biztonságos, illetve a balesetmentes közlekedés fontosságára. A rendőrség ezen a rendezvényen is hangsúlyozta a szülői példamutatás kiemelt szerepét és a család közösségnevelő erejét.

A versenyző családok szabadtéren, forgószínpad-szerűen hajtották végre a feladatokat. A Jászberényi Növény- és Állatkert területén reggel 9 óra és 15 óra között összesen 60 család 8 helyszínen versengett. A KRESZ tesztlapok kitöltése után részeg szemüveges, kerékpáros közlekedési és elsősegélynyújtás feladatokat oldottak meg, valamint az országos verseny fődíja, egy SKODA személygépkocsi, és egy ilyen típusú autóba kellett csomagokat időre bepakolni. A felnőttek vezetéstechnikai tudásukat, míg a gyermekek kerékpáros pályán mutatták meg ügyességüket. A jó hangulatú, napfényes szombat az alábbi eredményekkel zárult:

 I. helyezett: Dudás család (Szolnok)

 II. helyezett: Gorzás család (Kunhegyes)

 III. helyezett: Fejes család (Jászberény)

 

A megmérettetés első helyezett családja képviseli megyénket a 2021. augusztus 27-29. között Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékben megrendezésre kerülő országos döntőn.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.