KRESZ-FESZT Veszprémben

2019. 09. 18., sze - 15:06
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Általános iskolás gyermekek ismerkedtek a közlekedési szabályokkal.

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai idén is megrendezték a KRESZ-FESZT elnevezésű országos, kisiskolásoknak szóló baleset-megelőzési programot 2019. szeptember 17-én Veszprém belvárosában. A rendőrök kerékpáros- és gokart ügyességi pályával, illetve közlekedésbiztonsági vetélkedővel várták a diákokat, továbbá a gyalogos- és kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályait felelevenítő interaktív előadást tartottak részükre. Elmondták többek között azt, hogy kerékpárral lehetőség szerint a kerékpárúton vagy a kerékpársávon közlekedjenek, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen pedig a kétkerekűről leszállva keljenek át, és a forgalomba való bekapcsolódás előtt győződjenek meg annak veszélytelenségéről.

A kezdeményezés célja, hogy a tanévkezdéshez kapcsolódó baleset-megelőzési kampány zárásaként a közlekedők figyelmét a gyermekekre irányítsa.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb emberi maradványok kerültek elő

Már letartóztatásban van az a 49 éves zalaegerszegi férfi, aki úgy megverte élettársát – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető megpróbálta elégetni, végül feldarabolta, és elásta áldozatát. Sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről a rendőrök.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.