"Látni és látszani" Csongrád megyében

2018. 10. 20., szo - 09:35
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A "Látni és látszani" országos közlekedésbiztonsági kampány Csongrád megyében is várja azon sofőröket, akik az autójuk műszaki állapota mellett, a saját egészségi állapotukra is figyelnek.

Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) ebben az évben is meghirdette a „Látni és Látszani 2018 - egymásért” elnevezésű kampányát, melynek elsődleges indoka, hogy az út és látási viszonyok romlanak, melyek sajnálatos módon a közlekedésbiztonságra is kedvezőtlen hatást gyakorolnak. A kampányban arra buzdítjuk a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőségekkel, vagyis vizsgáltassák át a járművüket és ellenőriztessék a látásukat, mindezt térítésmentesen. A kampányba szakszervizek és optikusok kerültek, és folyamatosan bővül a számuk az ország különböző részein.

A kampányidőszak során a résztvevő szervizek térítésmentesen vizsgálják át az alábbiakat a gépjárművön:
- lámpák, fényvisszaverő elemek működése
- a lámpatestek állapota, rögzítettsége
- világítási tulajdonságok

A vizsgálatra mind magányszemélyek, mind cégek jelentkezhetnek gépjárműveikkel; a személy,- és a tehergépkocsikra, valamint a motorkerékpárokra is vonatkozik a kezdeményezés, mely során a gépjárművezető részére a szervizek külön a kampányra készített tanúsítványt adnak át. Ez igazolja, hogy a vizsgálaton részt vett és ott a járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. A szervizek javasolni fogják, hogy a tanúsítványt mindenki tartsa magánál a gépjárművével történő közlekedése során, és azt a közúti ellenőrzés alkalmával az intézkedő rendőrnek átadhatja. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy egy ezt követő közúti ellenőrzéskor a rendőr mindent rendben talál majd a jármű műszaki állapotát illetően. Ebből kifolyólag egy szabályszegés elkövetése alól nem mentesíthet a tanúsítvány, de esetlegesen a szankció alkalmazása során a hatósági mérlegelés alapja lehet.

A kampány másik eleme a gépjárművezetők látás ellenőrzése. Ennek keretében a kezdeményezéshez kapcsolódó optikus szakember megállapítja, hogy szükség van-e a járművezető szemének korrekciós segítségre, megállapítja a dioptria mértékét és tanácsot ad a megfelelő szemüveg elkészítésével kapcsolatban is.


Bővebb információk a www.police.hu, a www.baleset-megelozes.eu, valamint a www.latnieslatszani.hu weboldalakon találhatóak. Ajánljuk mindenki figyelmébe, hogy látogassa meg az oldalakat, és 2018. december 7. napjáig éljen a felajánlott lehetőségekkel, és nem utolsó sorban vegye figyelembe a közelgő időszakra vonatkozó közlekedésbiztonsági ajánlásokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.