Megvilágosodás Napja 2019-ben is

2019. 09. 10., k - 13:12
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés megyében már hagyományos rendezvény ismét akciókkal, kedvezményekkel és értékes nyereményekkel várja a kerékpárosokat.

Az ősz beköszöntével egyre rövidebbek a nappalok, a kerékpárosoknak is egyre többet kell szürkületben, sötétben közlekedniük.  A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ezért évek óta megrendezi a „Megvilágosodás Napja” elnevezésű közlekedésbiztonsági programját, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a láthatóság fontosságára. Ezúttal 2019. október 4-én, pénteken várják majd azokat, akik tenni szeretnének a biztonságukért és mások figyelmét is szeretnék felhívni a szabályok betartásának fontosságára. Ezen a napon Békésen, Békéscsabán, Battonyán, Békéssámsonban, Csorváson, Füzesgyarmaton, Gyomaendrődön, Gyulán, Mezőberényben, Mezőkovácsházán, Orosházán, Tótkomlóson, Sarkadon, Szarvason, Szeghalmon és Vésztőn összesen 23 üzlet, illetve szerviz várja majd kedvezményekkel azokat a bicikliseket, akik szeretnék a szükséges tartozékokkal, lámpákkal, prizmákkal felszerelni a kerékpárjukat.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság az akcióhoz csatlakozó vállalkozásokkal ebben az évben is számos kedvező lehetőséggel és ajándékokkal készül. Ellenőriztesse kerékpárja műszaki állapotát és sorsjegyet kap! Ha első világítást vásárol a kerékpárjára, a hátsó világítás ajándék. Aki visszapillantó tükröt tetet a kerékpárjára, vagy akciós áron kerékpáros fejvédő sisakot, térdvédőt, könyökvédőt, gyermekülést vásárol, lámpa és prizma szettet kap ajándékba, a tükröket pedig díjmentesen felszerelik. Ha a régi csengőjüket, bármilyen kerékpáros hangjelző eszközüket egy jól hallható, klasszikus csengőre cserélik, akkor a csengő árából kedvezményt és a láthatóságot segítő eszközöket kapnak ajándékként. A bicikli fékjét is érdemes most ellenőriztetni, mert ha nem működik jól, a szervizzel is rendelkező üzletekben kedvezményes áron megvásárolt új fékbetétet díjmenetesen felszerelik. A lopások megelőzése és felderítése szempontjából hasznos, ha a bicikli rendelkezik egyedi, regisztrált azonosítóval. Békéscsabán, a Csaba Centernél 16 és 20 óra között díjmentesen kérhetik az érdeklődők a kerékpárjaik gravírozását.

A program zárásaként idén is lesznek lámpafényes kerékpáros felvonulások. A gyülekező minden városban 18 óra 30 perckor lesz, a menet pedig 19 órakor indul. Békéscsabán, a Bartók Béla út és a Munkácsy utca kereszteződésében lévő áruház parkolójában, Békésen a Széchenyi téren, a katolikus templom mögötti parkolóban, Gyulán, a vár előtt, Sarkadon az Árpád fejedelem téri Árpád szobornál, Szarvason a Szent István Egyetem Szabadság úti parkolójában, Orosházán, Mezőkovácsházán és Szeghalmon pedig a rendőrkapitányság előtt várják majd a felvonuló kerékpárosokat.

Mindenki, aki a Megvilágosodás Napjának bármelyik programján részt vesz, sorsjegyet kap, amellyel a felvonulások utáni sorsoláson ajándékot nyerhet. Békéscsabán az esti kerékpározók között egy nagy értékű kerékpárt is kisorsolnak. A többi városban pedig USEEME kerékpáros irányjelző karpántot nyerhet az, aki részt vesz az esti lámpafényes felvonuláson. Az akcióban résztvevő üzletek és szervizek címeit tartalmazó plakát az alábbiakban letölthető és megtalálható a Facebookon, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Információs Portálján.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.