Őszi közlekedési tanácsok

2020. 11. 01., v - 09:17
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az eső mellett az úttestre lehulló falevelek is komoly gondokat okozhatnak ősszel.

A közelmúltban Nógrád megye útjain bekövetkezett több pályaelhagyásos közúti közlekedési baleset kapcsán az alábbiakra hívjuk fel a járművezetők figyelmét:

Az őszi időjárás egyik leggyakoribb baleseti formája, az úgynevezett pályaelhagyásos baleset. Ennél a baleseti típusnál a jármű a forgalmi sávot elhagyva letér az útpályáról, vagy az út valamely tartozékának ütközik. Kiváltó okai között ugyanúgy szerepet játszanak emberi tényezők, mint a gépjármű nem megfelelő állapota, vagy a nem jól megválasztott sebesség a megváltozott időjárási viszonyokhoz.

Sokan nem tudják, de a lehullott nedves falevelek is ugyanolyan csúszósak, mint a hó. Fontos, hogy kerülje a hirtelen fékezést, azokon a területeken, ahol a levelek befedik az úttestet. Abban az esetben, ha egy kanyar kellős közepén találja magát ebben a helyzetben, ne végezzen hirtelen kormánymozdulatokat, és ha a gumiabroncsok elveszítik tapadásukat, addig ne próbálkozzon a kormányzás erőltetésével, amíg vissza nem szerzi az irányítást a gépkocsi felett.

A heves esőzések miatt kialakult vízátfolyások gyakoriak ősszel az úttesten, az útkanyarulatokban komoly veszélyforrást jelenthetnek a közlekedők számára. Ilyen útkanyarulatok előtt már célszerű csökkenteni a sebességet és az úgynevezett motorféket használva áthaladni az érintett útszakaszon.

A fent felsoroltakon kívül, vagy ezekkel összefüggésben az ilyen jellegű baleseteket leggyakrabban a sebesség helytelen megválasztása, a relatív gyorshajtás, a figyelmetlenség és a váratlan helyzetekben végrehajtott hirtelen kormánymozdulat miatt következnek be.  
Tartsuk be az őszi közlekedés alapszabályait, s így minden közlekedő biztonságosan hazaérhet!

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja továbbá  figyelmet arra, hogy a maszk viselése, ezáltal a vírus terjedésének lassítása mindannyiunk közös érdeke. Lehetőség szerint kerülje a zsúfolt helyeket és a hagyományos üdvözlési formát, ha felső légúti betegségtünete van, akkor ne hagyja el a lakhelyét!

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.