Újra robog a „Sulimoped” Somogyban

2018. 11. 15., cs - 09:35
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A 2018/2019-es tanévben újabb diákok kaptak lehetőséget a segédmotoros kerékpár vezetői engedély megszerzésére Somogy megyében.

Az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával és finanszírozásával Somogy megyében ismét elindult a „SuliMoped” program. A kezdeményezés célja, hogy a 14. életévet betöltött diákok ingyenes képzés keretében segédmotoros kerékpárra vezetői engedélyt szerezhessenek.

Az országos projekt Somogy megyei megnyitó rendezvényét 2018. november 14-én délután Vácz Edit r. alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály helyettes vezetője tartotta meg Kaposváron. Az alezredes asszony a főkapitányságon ismertette, hogy a megyében immár hatodik alkalommal az oktatási intézmények által kiválasztott, 14. életévét betöltött fiatalok képzés keretében ingyenesen szerezhetnek segédmotoros kerékpár vezetői engedélyt. A kezdeményezés leginkább a hátrányos helyzetű, közlekedési programokon aktív, valamint kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező diákokat célozta meg és közülük 39 diák kapott lehetőséget a vezetői engedély megszerzésére.

A program keretében a résztvevő fiatalok természetesen az elméleti és gyakorlati tudás megszerzését és sikeres vizsga letételét követően nyerhetik el a vezetői engedélyt. Ez a tudás pedig nagyban hozzájárul a fiatalok biztonságos közúti közlekedéséhez, azáltal, hogy a KRESZ szabályait már ebben a korban megismerik, megtanulják és alkalmazni tudják.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A rendőrök elfogták a tolvajt

A kunszentmiklósi nyomozók őrizetbe vették a 17 éves helyi gyanúsítottat, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 

Ittasan vezetett

A vásárosnaményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

A kerítés állította meg

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 29 éves derecskei lakos ellen.