A szabadvizek veszélyei és a fürdőzés szabályai

2021. 07. 30., p - 09:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A strandolás öröm, de a baj hirtelen bekövetkezhet, ezért fogadják meg a zalai rendőrök tanácsait!

A Balaton partján pihenőknek számolniuk kell az előre nem látható veszélyhelyzetekkel, a szabadvizek és az időjárás szeszélyeivel is. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kérik, hogy fogadják meg az alábbi tanácsokat, és tartsák be a fürdőzés alapvető szabályait:

 

  • Fürödni a kijelölt fürdőhelyen, illetőleg ott szabad, ahol a fürdés nem esik tiltó rendelkezés hatálya alá.

 

  • A gyengén úszók, maradjanak a sekély vízben, kerüljék a vízibicikliről és más fürdőeszközről való hirtelen vízbe ugrást, először szokjanak hozzá a levegő hőmérsékleténél hidegebb vízhez.  
  • 6 éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.
  • Akik nem tudnak úszni, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy a mentőgallér használata.
  • A kereskedelmi forgalomban számos olyan eszköz kapható, amely megkönnyíti a vízben tartózkodást, ilyen például az úszógumi, karúszó, a gumimatrac, az úszódeszka, vagy az úszást segítő mellény. Ne felejtsük el, hogy ezek csupán fürdőeszközök, a vízen történő használatuk fürdésnek minősül! A vízibicikli szintén fürdőeszköznek minősül, ezért ahol a fürdés tilos, ott ezeknek az eszközöknek a használata sem megengedett és a viharjelzés esetén ugyanazok a szabályok érvényesek, mint fürdőzésnél.
  • A szélben elsodródott fürdőeszközök, felfújható vízi játékeszközök után ne ússzanak, mert az életüket veszélyeztetik, ha ezt mégis megteszik és elsodródnak, maradjanak a felfújható eszközön, amíg a segítség megérkezik!
  • Ismeretlen vízterületen, ahol nem ismerik a víz mélységét, és a meder sajátosságait óvatosan (a vízzel való fokozatos érintkezéssel) hagyják el a kishajót, csónakot, fürdőeszközt, mert a vízfelszín alatt lévő, nem látható kövek, cölöpök, sérülést okozhatnak!
  • Szív- és érrendszeri-, légző-, továbbá mozgásszervi betegségben szenvedők egyedül soha ne fürödjenek!
  • Alkoholfogyasztás illetve étkezést követően ne menjenek azonnal a vízbe, várjanak, amíg az alkohol hatása elmúlik!   

Nyugodt, gondtalan és balesetmentes nyarat kíván a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.