Ismétlés a Petőfi sétányon, közel száz rendőr újból akcióban

2020. 07. 19., v - 18:49
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott ellenőrzés Siófokon.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrség és a társszervek bevonásával 2020. július 19-ére virradó éjjel, 22 órától 6 óráig ismét összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzést hajtott végre Siófok bulinegyedében. A művelet célja a július 17-étől rendezvényterületté nyilvánított Petőfi sétányon elkövetett jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.

A razzia során az egyenruhások a sétány területén és a környező utcákon közel ezer embert ellenőriztek. Helyszíni bírságot két esetben szabtak ki, feljelentéssel négy alkalommal éltek, és további 20 személyt részesítettek figyelmeztetésben. A rendőröknek egy esetben garázdaság gyanúja miatt is intézkedni kellett egy 21 éves ácsi férfivel szemben, akit a Készenléti Rendőrség közelben lévő egységei a bűncselekmény elkövetésén tetten értek, majd elfogását követően a Siófoki Rendőrkapitányságra állítottak elő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.