Járművek a köbön

2020. 07. 16., cs - 08:11
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálytalanul és balesetveszélyesen közlekedő járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból a Fejér megyei rendőrök.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Forgalomellenőrző Alosztályának járőrei az M7-es autópálya velencei pihenőjében 2020. július 14-én éjjel ellenőriztek egy járműszerelvényt és annak 54 éves vezetőjét.  Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a tehergépjárművön levő Z jelű rendszám nem a forgalmi engedélyben szereplő gépjárműhöz tartozott, érvényes menetlevéllel nem rendelkezett és a három jármű fuvarozását szállítási díj ellenében végezte. Az intézkedés során továbbá az is megállapításra került, hogy a sofőr a fuvarozáshoz szükséges hatósági okmányokkal sem rendelkezik, a szállított rakományok rögzítése nem volt megfelelő és a tachográf adatok alapján a megengedett sebességet is túllépte.

A rendőrök a járműszerelvény hatósági jelzéseit és a forgalmi engedélyét a helyszínen elvették, a sofőr ellen pedig az elkövetett jogsértések miatt szabálysértési és büntető feljelentést tettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.