Segítettek a balatoni vízirendőrök

2017. 09. 10., v - 09:10
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A mentések idején I. fokú viharjelzés volt érvényben.

A vízirendőrök 2017. szeptember 9-én 17 óra 15 perckor a Balatonfenyves előtti vízterületen, a parttól mintegy 600 méterre észleltek egy szörföst, aki a vízben úszva próbált meg partra jutni, miközben húzta maga után a szörfdeszkáját. A férfi a rendőröktől segítséget kért és elmondta, hogy nagyon elfáradt, ezért kimentették a vízből, majd biztonságban a partra szállították.

Szintén a Balatonfenyves előtti vízterületen, a parttól több száz méterre egy szörfös kért segítséget a fonyódi vízirendőröktől 2017. szeptember 9-én 17 óra 45 perckor. A helyszínen a férfi a rendőröknek elmondta, hogy teljesen kimerült, önerőből nem tudott visszajutni a partra, ezért a sporteszközzel együtt kiemelték a vízből, majd a partra vitték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Stabil csapattal

Összeszokott állomány vigyázza Törökszentmiklós és a hozzá tartozó hat település 36 ezer lakójának nyugalmát. A rutinos zsaruknak kiváló a hely- és a személyismeretük, gyakran már egy tanú leírásából, a tolvaj mozgásából megmondják, kit kell keresni. Így volt január második hetében is, amikor minden tudomásukra jutott bűncselekményt felderítettek.