Elfogták a kerékpártolvajt

2018. 08. 23., cs - 11:04
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatonalmádi rendőrök egy órán belül előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított 23 éves dunakeszi lakost.

Egy balatonalmádi étterem alkalmazottja tett bejelentést a rendőrségre  2018. augusztus 22-én 9 óra körül, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettes a vendéglátóegység elől eltulajdonította a közel százezer forint értékű kerékpárját.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként a bejelentést követő egy órán belül azonosították és egy balatonalmádi hétvégi házban elfogták a 23 éves dunakeszi nőt. Ezt követően előállították a helyi rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.  

A nyomozók a házkutatás során megtalálták az ellopott kétkerekűt, melyet lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosának.

A nővel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.