Idén nyáron is elindult a Kék Karaván

2021. 07. 29., cs - 13:50
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűn- és baleset-megelőzési kitelepülést tartottak a balatonfüredi rendőrök a társszervek közreműködésével a helyi kempingben.

A helyi rendőrkapitányság munkatársai polgárőrökkel és tűzoltókkal közösen 2021. július 29-én délután Balatonfüreden a Kék Karaván elnevezésű prevenciós programmal várták a nyaralóvendégeket a város kempingjében, ahol a megjelenteknek lehetőségük volt a kitelepült egységek szolgálati járműveit közelről is megnézni.

Az érdeklődők hasznos tanácsokat kaptak a bűnmegelőzési lehetőségekről és a biztonságos közlekedés szabályairól. A gyerekek rolleres és kerékpáros ügyességi pályán mérhették fel gyakorlati tudásukat és különböző közlekedésbiztonsági feladatok megoldásával eleveníthették fel a KRESZ tudásukat, melyhez apró ajándékokkal kedveskedtek a balatonfüredi rendőrök.

A program során a kerékpárral érkezők regisztráltathatták az országos BikeSafe rendszerbe a kétkerekűiket. A rendőrök többek között felhívták a biciklisek figyelmét, hogy soha ne hagyják őrizetlenül a kerékpárjaikat, ha azonban mégis felügyelet nélkül maradnának, mindig lakatolják le azokat valamilyen stabil tereptárgyhoz.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.