„Bűnök és bűnhődések” színházi előadás Veszprémben

2015. 01. 21., sze - 15:24
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Inkább velünk éld át itt, mint egyedül önmagadban!”

A Veszprém Megyei Baleset-megelőzési Bizottság, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával közösen 2015. január 21-én 9 órától egy színházi prevenciós programot szervezett középiskolásoknak a Pannon Várszínház színészeinek bevonásával. A "Bűnök és bűnhődések" című darab premier bemutatójának a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér adott otthont.

A szakmai közönség és középiskolás diákcsoport előtt játszott előadás négy, egyenként 5-10 perces jelenetben olyan problémákat dolgoz fel, amelyek kiemelten a fiatalokat érintik. A három - droghasználat, internet veszélyei, balesetek elkerülése - témát egy zenés szinopszis követ, mely levezetésként összefoglalja a felvetett kérdésköröket.

Az interaktív prevenciós rendezvényen - amely országosan is az elsők között valósult meg - a fiatalok átélhetik a rájuk leselkedő veszélyekkel kapcsolatos problémákat és a dramaturgiai hatások által mélyebben megtapasztalhatják azok következményeit. A Pannon Várszínház művészeinek mottója: „Inkább velünk éld át itt, mint egyedül önmagadban!”

Az eseményen részt vett dr. Hatala József rendőr altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, dr. Töreki Sándor rendőr dandártábornok, Veszprém megye rendőrfőkapitánya, a megye polgármesterei, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezető tisztviselői, a KLIK Tankerületi igazgatói. Az előadás után Molnár Ervin színész „közönségdíjat” vehetett át dr. Töreki Sándor rendőr dandártábornok úrtól.

A premier bemutatót követően még 6 alkalommal játssza el a társulat a művet a veszprémi középiskolásoknak. A szervezők a jövőben a térség több nagyvárosába szeretnék eljuttatni a különleges programot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.