Csaknem negyvenen jelentkeztek a prevenciós kurzusra

2019. 03. 07., cs - 08:25
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csaknem negyven hallgató jelentkezett a második félévben a „Társadalmi biztonság-prevenciós ismeretek” kurzusra a szegedi Gál Ferenc Főiskolán.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya vezetésével meghirdetett képzés során az internetbiztonságról és a rendőrségi kommunikációról, a mentőszolgálat tevékenységéről már hallhattak előadást a résztvevők. Emellett egy úgynevezett „Kék-Tér” akvárium órát is megnézhettek, melyen általános iskolás gyermekek mutatták meg milyen körülmények közt és formában ismerkednek ők a Kék tér oktatási modul keretein belül például a vagyonvédelemmel. A prevenciós órájuknak – rendhagyó módon – most a főiskola adott otthont.
A következő hetekben szó lesz még a tűzvédelemről, valamint a drogprevencióról is.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Gál Ferenc Főiskola, a Békés Megyei Rendőr-Főkapitányság, és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködésében megvalósult képzés lehetőséget biztosít a főiskola hitéleti szakos hallgatóinak, illetve mindazoknak, akik munkájuk során találkoznak a kurzuson tárgyalt kérdésekkel, hogy megismerkedjenek a mindennapok biztonságát segítő metódusokkal, illetve a bekövetkező válsághelyzetek kezelésének módszereivel. A kurzus a gyakorlatban is megismerteti a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat és a rendőrség munkáját, és mindazt, amit a szakszerű segítségük igénybevételéig is tenni kell a rászorulókért.
A program célja tehát, hogy a leendő szakemberek a képzés során megkapják azokat az alapvető általános biztonsággal, bűn-és baleset-megelőzéssel kapcsolatos ismereteket, amelyeket hasznosítani tudnak munkájuk során.
A kurzus szerdai napokon 14 órától 15 óra 45 percig tart, melynek a Főiskola Glattfelder terme ad otthont.
 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!