Folytatódott a palócországi Police Café

2019. 05. 07., k - 12:48
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Salgótarjánban is a drogprevenció témájában kérdezték "kávéházi" vendégeiket az asztalgazdák.

Mint arról korábban hírt adtunk, 2019. április 9-én az országban elsőként Balassagyarmaton hívták "rendőrkávéházba" a kamaszokat a „SZER-mentes Palócország” című bűnmegelőzési program a keretében. Az Új Palócország Egyesület és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya közös szervezésében megvalósuló program folytatásában, 2019. április 30-án Salgótarjánban nyitott ki a rendhagyó kávéház, melyen pedagógusok, szociális szakemberek és rendőrök vettek részt.

A Police Café módszertan mentén megtartott beszélgetéseknek ez alkalommal a megyeszékhelyen működő Hello Cafe adott otthont, ahol öt asztalnál, közel 30 szakember dolgozott a probléma feltárását segítő kérdések megválaszolásán. A témagazdák a balassagyarmati diákokkal megvitatott kérdéseket tették fel, de ez alkalommal a felnőtteknek, melyeket a kábítószer-használat okaitól a probléma lehetséges megoldásáig terjedtek. A program 2019. május 14-én Salgótarjánban folytatódik, amikor ismét középiskolás diákok fognak asztalhoz ülni.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.