„Házhoz megyünk!” és „Bike Safe” regisztráció Szentgotthárdon

2018. 03. 19., h - 10:56
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai 2018. március hónapban is várják az érdeklődőket és a kerékpár-tulajdonosokat, ezúttal Szentgotthárdon.

A lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása érdekében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai három helyszínen adnak tájékoztatást a vagyonvédelem, az áldozatvédelem, a családon belüli erőszak, a rendőrség iskolai bűnmegelőzési programjai, az internetbiztonság és a drogprevenció témakörét illetően – az alábbiak szerint – Szentgotthárdon.

Időpont: 2018. március 20-án, 12 óra 25 perc és 13 óra 10 perc között prevenciós célú előadás.
Helyszín: SzMSzC III. Béla Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (Szentgotthárd, Honvéd u. 10.).

Időpont: 2018. március 20-án, 12 óra és 17 óra között „Házhoz megyünk!” és „Bike Safe” regisztráció.
Helyszín: a Színház aulája, valamint a mellette található parkolóban kitelepített Mobil Bűnmegelőzési Centrum (Szentgotthárd, Széll K. tér 7.)

Időpont: 2018. március 20-án, 14 óra 30 perckor bűnmegelőzési tájékoztató.
Helyszín: a Színház aulája (Szentgotthárd, Széll K. tér 7.)

Kollégáink az év során továbbra is a kiválasztott helyszíneken és időpontokban felállítandó információs pontokon várják majd az állampolgárokat bűnmegelőzési tanácsaikkal megyeszerte.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.