"Házhoz megyünk" Nyíregyházán

2019. 03. 14., cs - 07:17
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Az érdeklődők legközelebb 2019. március 21-én találkozhatnak az országos bűnmegelőzési programmal.

A rendőrség a 2015 őszén útjára indított „Házhoz megyünk” elnevezésű országos kampánysorozatot idén is folytatja. A programban – az eddigiekhez hasonlóan – a rendőrség mellett részt vesznek az érintett önkormányzatok, a helyi polgárőrség, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara területi képviselői, szakemberei. Az országos kampánysorozat fő célja, hogy szakemberektől származó információk közreadásával a rendőrség segítse a közbiztonság növelését és javítsa az állampolgárok önvédelmi képességét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai a prevenciós programmal legközelebb 2019. március 21-én 9-12 óráig Nyíregyházán, a Búza téri piaccsarnoknál várják az érdeklődőket. A szakemberek az információs pontokon tájékoztatást adnak a különböző korosztályoknak megfelelő bűnmegelőzési programokról, illetve igény esetén személyes tanácsadásra is lehetőség nyílik a vagyonvédelem, az internet veszélyei, a drogprevenció, az áldozatvédelem és a családon belüli erőszak témakörében. A megjelentek a helyszínen a „BikeSafe” programba ingyenesen regisztráltathatják kerékpárjukat.

 

A kerékpárlopások megelőzése érdekében fogadják meg a rendőrség bűnmegelőzési ajánlásait:

1. Drágább kerékpárról készítsen fényképet, vásárláskor az alvázszámát, egyedi azonosítóját jegyezze fel!

2. Minden esetben zárja le kerékpárját, még ha csak rövid ideig hagyja is magára!

3. A zár legyen mindig arányban a kerékpár értékével!

4. Közterületen a biciklit lehetőleg forgalmas helyen, fix ponthoz lakatolja hozzá úgy, hogy arról ne lehessen leemelni!

5. Abban az esetben, ha hosszabb időre zárja le kerékpárját, csak a szükséges kiegészítőket hagyja rajta.

6. Regisztrálja biciklijét a rendőrség által elindított "BikeSafe" vagyonvédelmi programban, melyről bővebb tájékoztatást a www.bikesafe.hu honlapon keresztül olvashat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kamionban bújtak meg

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.