Házhoz mentünk Kapospulán

2021. 10. 19., k - 09:38
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dombóvári rendőrök a településen élő nyugdíjasoknak adtak bűnmegelőzési tanácsokat.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2015 őszén indított Házhoz megyünk programja azzal a céllal jött létre, hogy segítse a lakosságot a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések, önvédelmi képességek meghozatalában. A lakosság vagyonvédelemét erősítő prevenciós elemek mellett megjelent az áldozatvédelem, a családon belüli erőszak, a rendőrség iskolai bűnmegelőzési programja, az internetbiztonság, a drog-prevenció, illetve a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával a BikeSafe kerékpárjelölő és nyilvántartó ingyenes szolgáltatás.

 

A program keretében 2021. október 15-én 17 órai kezdettel Tóth Szilvia r. főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársa a Kapospulai Művelődési Házban Időskorban biztonságban címmel előadást tartott a település nyugdíjasainak. A rendezvényen felhívták az idősek figyelmét az őket veszélyeztető csalástípusokra, különös tekintettel a telefonos, az internetes és az unokázós csalásokra. Munkatársunk beszélgetett a résztvevőkkel az őszi és  téli időszakban jellemző bűncselekményekről, továbbá azok megelőzésének lehetőségeiről.

 

Hogy Ön se váljon áldozattá, fogadja meg az alábbi tanácsokat!

 

  • Ne nyisson ajtót, kaput idegeneknek, ismeretlen személyeknek! Gondoskodjon otthonának biztonságáról! Bejárati ajtajára szereltessen biztonsági zárat, láncot, hang-fény és mozgásérzékelő berendezést, amit minden esetben használjon!
  • Törekedjen jó kapcsolatot ápolni szomszédaival! Kölcsönösen figyeljenek egymás otthonaira, értékeire! Amennyiben gyanús idegent lát ingatlanuk közelében, azonnal hívja a rendőrséget!
  • Családi házának, lakásának ajtajait, ablakait gondosan zárja be! A kulcsokat soha ne rejtse el az ingatlan körül!
  • Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt!
  • Amennyiben ATM automatából nagyobb összeget vesz fel, mindig legyen körültekintő! PIN kódját soha ne tartsa bakkártyája mellett!
  • Sötétedés után kerülje az elhagyatott, kivilágítatlan helyeket!
  • Soha ne adjon vagy utaljon pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokona „megbízásából” kéri azt Öntől! Mindenképpen győződjön meg az információ valódiságáról, hívja fel unokáját vagy hozzátartozóját!
  • A pénzváltásra, vagy túlfizetésre hivatkozókat minden esetben utasítsa vissza!
  • Bármely szolgáltatótól keresik, kérje el a személy hivatalos minőségét igazoló igazolványát, kérjen visszajelzést a szolgáltatótól, telefonon ellenőrizze a látogató hitelességét!
  • A házaló árusokat ne engedje be lakásába, és lehetőleg ne vásároljon tőlük semmit!
  • Ne mondja el senkinek, hogy egyedül él, ne áruljon el fontos információt magáról, életkörülményeiről!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.