Hetvenkedő hatvanasok újra Zalában

2021. 09. 13., h - 11:27
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Sikeresen szerepeltek a Tolna megyei nyugdíjasok a részükre szervezett bűnmegelőzési vetélkedésen.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai 2021. szeptember 8-a és 9-e között rendezték meg Zalaegerszegen a Hetvenkedő Hatvanasok elnevezésű nyugdíjasoknak szervezett vagyonvédelmi vetélkedő országos döntőjét.

A program célja az áldozattá válás elkerülése volt, valamint az, hogy a megfelelő védelemhez szükséges döntések, önvédelmi képességek készségszintűvé váljanak a szépkorúak körében is. A rendőrök nem titkolt célja volt továbbá az is, hogy azok a nyugdíjasok, akik részt vettek a megmérettetésen, saját korosztályuknak is továbbadják a megszerzett tudást és tapasztalatot.  

A rendezvényen azok a nyugdíjasok vehettek részt, akik a területi válogatókon a legjobban szerepeltek. A döntőn tizenkilenc megye és a főváros négyfős csapatai versenyeztek.  

A kétnapos vetélkedőn Tolna megyét a bogyiszlói Lépő Ignác és neje, valamint Lépő Sándor és Szilágyi Jánosné képviselte, felkészítőjük Orsós Zoltán rendőr őrnagy bűnmegelőzési előadó volt.

kép

 

A Hetvenkedő Hatvanasok bűnmegelőzési vetélkedő országos döntője Fejér megye csapatának győzelmével zárult, a második helyen a budapesti csapat, míg a harmadikon Baranya megye csapata végzett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam