Kisiskolásokat láttak vendégül a bicskei rendőrök

2021. 09. 22., sze - 14:29
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

A foglalkozáson a rendőri munka sokszínűségével ismerkedtek a gyerekek.

A felcsúti Endresz György Általános Iskola második osztályos tanulói nyerhettek betekintést a rendőrség munkájába a Bicskei Rendőrkapitányságon 2021. szeptember 20-án.  A program célja többek között az volt, hogy a fiatalok ne csak intézkedés közben találkozzanak az egyenruhásokkal, hanem testközelből nyerjenek bepillantást a rendőrök munkájába és mindennapi életébe.

A közelgő állatok világnapja alkalmából a kisiskolások előadást hallgathattak meg az állatok védelméről és a felelősségteljes állattartásról, megtudhatták, hogy milyen feladatokat lát el egy szolgálatirányító parancsnok, ízelítőt kaphattak a bűnügyi technikai szakterület fortélyaiból és részesei lehettek egy interaktív nyomozásnak, melynek során egy autóban felejtett kiskutyát kellett megmenteniük az apró nyomozóknak.  Az izgalmakban bővelkedő foglalkozások alkalmával a nebulók megtekinthették a rendőrség által rendszeresített felszerelési eszközöket, fegyvereket, szolgálati gépjárművet és megismerkedhettek Donkóval, a rendőrkutyával, valamint gazdájával Márton Sándor rendőr törzszáslóssal, akik látványos bemutatót tartottak a kicsiknek. Az eseménydús nap végén a gyerekek bűnmegelőzési tájékoztató-és foglalkoztató kiadványokkal és megannyi maradandó élménnyel gazdagodva térhettek haza.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Végállomás

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen 30 éves horvát férfi ellen, aki 25 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

Embercsempészeket fogtak Ruzsán

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály járőrei elfogtak két román állampolgárt, akik kilenc határsértőt próbáltak jogellenesen Magyarország területére szállítani.

 

Újabb luxusautót fogtak Csanádpalotán

A Csongrád-Csanád megyei rendőrök újabb – a német hatóságok által körözött – 20 milliós luxusautót foglaltak le a Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen.

 

Hatékonyabb bűnüldözés

A miskolci polgármester adta át a helyi rendőrkapitányságnak azt a gépjárművet, ami mostantól nagyban elősegíti a munkájukat.

 

A gyanúsított már várta a rendőröket

A betörés után rá-rá nézett egy szerencsi férfi arra a házra, ahová korábban betört, hogy mikor érkeznek meg a bűnügyi helyszínelők. A férfi nem várt hiába, a rendőrök megérkeztek és elfogták a tolvajt.