Krimit tudtak

2021. 10. 22., p - 07:41
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi csapósok nyerték meg a regionális versenyt, így bejutottak a budapesti döntőbe.

Zalaegerszeg adott otthont a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által idén már tizedik alkalommal megszervezett „Kri-mit-tud?”  bűnmegelőzési vetélkedő regionális döntőjének 2021. október 20-án.

A Kri-mit-tud a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával, a megyei rendőr-főkapitányságok együttműködésének köszönhetően országos rendezvénnyé szerveződött – a Beugró című televíziós műsor mintájára megszerkesztett – élmény alapú bűnmegelőzési témájú feladványokra épülő program.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság által megrendezett regionális versenyre négy megyéből érkeztek a diákok. Összesen nyolc – egyenként négy fős – csapat mérte össze tudását.

Tolna megyét, a Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai – Barkóczi Valentina, Nagy Vivien, Grosch Péter, Túróczi Balázs – képviselték. A csapósok remek teljesítményt nyújtottak, hiszen a verseny történetében először Tolna megyei csapatként elhozták a győzteseknek járó régiós kupát. Ezzel jogot nyertek arra, hogy a dél-dunántúli régiót képviselhessék a 2021. november 12-én, Budapesten megrendezésre kerülő országos döntőn.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.