Nyílt nap a Soproni Rendőrkapitányságon

2019. 11. 14., cs - 15:28
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Általános iskolások ismerkedhettek a rendőri hivatással.

A Soproni Rendőrkapitányságon 2019. november 13-án gyerekektől volt hangos a tanácsterem és az udvar. Három helyi általános iskola alsós és felsős diákjai vettek részt a nyílt napon, amelynek fő célja a rendőri munka sokszínűségének bemutatása volt.

170 tanuló hallgathatta meg a rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadójának interaktív előadásait, amelyek fő témái az iskolai és a családon belüli erőszak, az áldozattá válás elkerülése, és a helyes, szabálykövető magatartás fontossága volt. A témákhoz kapcsolódó kisfilmek levetítése tette még szemléletesebbé az előadásokat.

A gyerekek kérdezhettek a közbiztonsággal, a bűnügyekkel, vagy éppen a közlekedéssel kapcsolatosan, hiszen a rendezvény célja volt az érdeklődésük, kíváncsiságuk felkeltése, valamint az, hogy szakemberektől kapjanak pontos és részletes válaszokat. A nagyobbak a rendőrré válás feltételeiről, a rendőri hivatásról is beszélgethettek a bűn- és baleset-megelőzési előadókkal, a kisebbek pedig játékos formában, kerékpáros ügyességi feladatokkal sajátíthatták el a biztonságos biciklizés fő szabályait. A tanulók között nagy sikert aratott a rendőrségi gépjárművek, valamint a bevetési ruházat és felszerelés megtekintése is.

alsós diákok

A jó hangulatú nyílt napon az érdeklődő diákok játékosan ismerkedhettek meg a rendőrség munkájával, és kötetlenül beszélgethettek az egyenruhásokkal a rendőri pálya szépségeiről és feladatairól.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.