Nyugdíjas találkozó Nagykálló-Harangodon

2018. 06. 02., szo - 08:01
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a bűn- és baleset-megelőzési tevékenységének keretében kiemelt célcsoportok a nyugdíjas szervezetek.

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége, a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság és Nagykálló Önkormányzata szervezésében 2018. június 1-jén sportvetélkedővel egybekötött nyugdíjas találkozót tartottak Harangodon. Az ünnepélyes megnyitót követően különböző bemutatók, sportfoglalkozások és ügyességi játékok várták az érdeklődőket. A rendezvényen több generáció is jelen volt, hiszen a szépkorúak mellett a helyi óvodások és iskolások is részt vehettek a programokban. A találkozó célja az volt, hogy életkortól függetlenül felhívják a résztvevők figyelmét a mozgás fontosságára, örömére és a közösen eltöltött szabadidő jelentőségére. A nap folyamán az érdeklődők Gurbán Csaba r. századostól, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozójától hasznos tanácsokat hallhattak az idősek áldozattá válásának megelőzésére.

A rendőrség a bűn- és baleset-megelőzési tevékenységének keretében kiemelt célcsoportok a nyugdíjas szervezetek. Fontos a rendőrség számára, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeken aktívan részt vegyen, hiszen kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy a - hétköznapjaik biztonságát szolgáló - prevenciós üzenetei közvetlen és kötetlen módon jussanak el hozzájuk.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.