Postai kézbesítőknek tartottak előadást

2018. 11. 16., p - 07:38
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hasznos bűnmegelőzési tanácsokkal látták el a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai a megjelenteket.

A korábbi évekhez hasonlóan, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Magyar Posta Zrt. között létrejött együttműködési megállapodás alapján, a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai 2018. november 14-én a Kelet-magyarországi Területi Igazgatóság kisvárdai, illetve a nyírbátori kirendeltségen dolgozó állományának tartottak bűnmegelőzési előadást. A konzultációval és eseti megbeszéléssel egybekötött tájékoztató megszólítottjai a legveszélyeztetettebb munkakörben dolgozó postai kézbesítők voltak.

 

Vagyonvédelmi tanácsok állampolgárok részére:

 

- Autóbuszon, bevásárolóközpontokban, vásárokon, egyéb nagyobb tömeget vonzó rendezvényeken számolni kell zsebtolvajok megjelenésére, ezért táskájukat zárt állapotban, szorosan a testhez simulva maguk előtt helyezzék el!

- Parkolást követően gépjárműveikben látható helyen ne hagyják értéktárgyaikat. Helyezzék el azokat a csomag- vagy kesztyűtartóba!

- Ha hivatalos ügyben keresik fel otthonában, minden esetben kérje el az illető igazolványát, idegeneket soha ne engedjen be!

- Ha bűncselekményt vagy arra utaló gyanús körülményt észlel, azonnal hívja az ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívószámot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.