Sétával a szenvedélybetegségek ellen!

2017. 10. 16., h - 08:33
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Különleges programot indított útjára a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, amely során a középiskolás fiataloknak, a szenvedélybetegségek következményeit mutatják be, felhívva ezzel a prevenció fontosságára a figyelmüket.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet patológiájának bejárata előtt gyülekeztek a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziumának XIII. évfolyamos tanulói. Ők voltak az elsők, akik részt vettek a „Sétával a szenvedélybetegségek ellen!”elnevezésű programon, amelyet a megyei rendőr-főkapitányság prevenciós szakembere, Dr. Gyetvai Béla Tibor r. alezredes dolgozott ki a kórház vezetésével együttműködve.

Ennek során a fiatalok egy teljesen új szemszögből ismerhették meg a szenvedélybetegségek, a drogok, az alkohol, a dohányzás következményeit. A „séta” közben Simon Simon vezető boncmester tartott előadást, amelyben bemutatta a patológia működését, az ott folyó munka jelentőségét. A két szakember közösen prezentálta a függőségek jelentette fenyegetést az interaktív beszélgetés közben.

Természetesen a program nem az elrettentés elvét kívánta alkalmazni, csupán reális képet próbált a fiatalok elé tárni a rájuk leselkedő valós veszélyekről, amelyeket a szenvedélybetegségek jelentenek.

A program osztatlan sikert aratott a végzős középiskolások körében, hiszen nem csak a verbális eszközök, hanem a miliő megteremtésével is, egy új perspektívából ismerhették meg a függőségek következményeit.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mindent vittek

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a három férfinak az ügyében, akik több présházba is betörtek a Szigetvári Rendőrkapitányság illetékességi területén.

 

Több mint kétmillió forint értékű drogfogás

A józsefvárosi nyomozók elfogták azt a nőt, aki lakásában kábítószert árult. A rendőrök kábítószer-kereső kutya segítségével többek között fél kilogramm marihuánát találtak a lakásban.

 

Autókat rongált

A 16 éves gyanúsított ügyében az Oroszlányi Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot.

 

13 illegális migráns

Hercegszántó közigazgatási területén tartóztatták fel a csoporot a rendőrök.

 

Három elfogatóparancs

A Debreceni Törvényszék által többszörösen körözött férfit fogtak el a rendőrök Szerepen.