Szépkorúak biztonságáért

2018. 10. 01., h - 15:14
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idősek sérelmére elkövetett leggyakoribb bűncselekményekre, valamint az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeire kívánják felhívni a figyelmet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a helyi rendőrkapitányságok munkatársai az elkövetkezendő napokban a megyében több helyszínen tartanak az Idősek világnapja alkalmából bűnmegelőzési előadást. A rendőrök felhívják a hallgatóság figyelmét a korosztályukat leginkább veszélyeztető bűncselekményekre és azok elkerülési lehetőségeire. Az előadásokon bűnmegelőzési témák közül szó esik a trükkös lopásokról, a házalókról, az árubemutatók jelentette veszélyekről, a lakásvédelemről, az internet veszélyeiről és a bankkártya használattal kapcsolatos visszaélésekről. Az előadók az áldozattá válás elkerülése érdekében hasznos tanácsokkal látják el a hallgatóságot, akik szintén megoszthatják eddigi tapasztalataikat a szakemberekkel.

Fogadják meg a rendőrség tanácsait az időskorúak sérelmére elkövetett jogsértések megelőzése érdekében:

- Tartsa zárva kapujának, lakásának ajtaját, még akkor is, ha az udvaron vagy a kertben tartózkodik!

- Ne nyisson ajtót, sem kaput idegennek még akkor sem, ha az kedvesnek vagy jó szándékúnak látszik!

- Ha hivatalos ügyben keresik fel otthonában, minden esetben kérje el az illető igazolványát, idegeneket ne engedjen be az otthonába!

- Megtakarított pénzét soha ne vegye elő idegen előtt!

- Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának „megbízásából” kéri azt Öntől!

- Ne mesélje el idegennek, hogy egyedül él vagy egyedül tartózkodik lakásában!

- Ha anyagi helyzete lehetővé teszi, szereltessen biztonsági zárakat lakására!

- Mielőtt a lakását elhagyja, győződjön meg arról, hogy annak nyílászárói nem maradtak-e nyitott állapotban!

- Kulcsait, ha elmegy otthonról, ne rejtse a lábtörlő alá!

- A zsúfolt helyek, bevásárlóközpontok, piacok, tömegközlekedési eszközök, állomások és megállók a zsebtolvajok számára ideális elkövetési terepet jelentenek! Ezeken a helyszíneken különösen figyeljen az értékeire!

- Közlekedési eszközre történő le- és felszálláskor ügyeljen táskáira! Csomagjait ne bízza ismeretlenekre!

- Kabátja zsebében, kosara tetején, a táskája külső zsebében soha ne tartson értéket, mert azt könnyen ellophatják anélkül, hogy észrevenné!

- Soha ne tartsa bankkártyája mellett a PIN kódját!

- Amennyiben bűncselekményt észlel, azonnal hívja a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívószámon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.