„Vigyázat, csalók”- színházi előadások az idősek védelmében

2021. 09. 20., h - 12:49
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Az idősebb generáció áldozattá válásának megelőzése volt a cél több hajdú-bihari településen. A színházi előadások élményszerűen, humoros, de nagyon is komoly formában hívták fel a szépkorúak figyelmét az őket érintő veszélyes helyzetekre.

A Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata kilenc jelenetből álló darabbal mutatta be az idősebb korosztályra leselkedő veszélyeket több hajdú-bihari településen 2021. szeptember 14. és 17. között. A Hajdúnánáson, Balmazújvárosban, Hajdúszoboszlón, Püspökladányban, Berettyóújfaluban, Debrecenben, Hajdúhadházon és Hajdúböszörményben tartott előadások során a színdarabban szereplő, meglehetősen jóhiszemű nyugdíjas házaspár és az őket állandóan „átverő” színművész kilenc abszurd jelenet formájában mutatott be olyan élethelyzeteket és módszereket, amelyeket a trükkös csalók alkalmaznak az idősebb korosztály megtévesztése céljából.

Dr. Juhász Zoltán r. alezredes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője az előadás felvezetőjében elmondta, hogy a rendőrség folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amelyekkel az érintett korosztály tagjainak figyelmét a leghatékonyabban lehet felhívni az ilyen veszélyhelyzetekre és ezek megelőzésének lehetőségeire.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött program célja egyrészt az volt, hogy a résztvevők kívülről lássák a korosztályukat egyre gyakrabban érintő bűnelkövetői módszereket és rádöbbenjenek, hogy a csalók sok esetben áldozataik hiszékenységét használják ki, másrészt, hogy a szerevezők tudatosítsák a célközönségben, hogy kis odafigyeléssel és óvatossággal ezek a bűnalkalmak megelőzhetők.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőri intézkedés a fővárosban

Az egyik internetes hírportál videóján látható intézkedés nem függ össze az ’56-os megemlékezéssel. A rendőrök azért bilincselték meg férfit, mert előzőleg megütött egy padon ülő másik embert.

 

A rendőrség a lakosság segítségét kéri

A Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása miatt 14060/1359/2021. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

 

Ellopta majd visszavitte

A komáromi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves bábolnai férfit, aki a gyanú szerint ellopott egy teherautót, és még kábítószert is fogyasztott.

 

Segítsen azonosítani!

Kifizetetlen telefonnal távozott egy boltból, a szentendrei nyomozók várják az információkat!