Zenés megelőzési program Kunhegyesen

2017. 11. 11., szo - 11:12
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Folytatódik a „Zenével a drog ellen” elnevezésű prevenciós előadássorozat a Karcagi Rendőrkapitányság illetékességi területén.

Kisújszállás után most a kunhegyesi Ilosvai Varga István Városi Művelődési Központ adott otthont 2017. november 10-én a különleges bűnmegelőzési programnak, amelyen közel háromszázötven közép- és általános iskolás diák vett részt a Kunhegyesi Református Általános iskola és Óvodából, valamint a Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépsikola és Kollégiumából.

A rendezvény célja alternatív szabadidős lehetőségeket bemutatni, a kábítószerek kipróbálásáig vezető kíváncsiság, veszélykeresés, hiánymotiváltsággal szemben. A rendezvény első felében Fekete András rendőr főtörzszászlós, a Karcagi Rendőrkapitányság iskolai bűnmegelőzési tanácsadója tartott prevenciós előadást, amelyben kiemelt szerepet kapott azon gondolat, hogy életünket, szabadidőnket élhetjük szenvedéllyel, de nem mindegy
milyen szenvedéllyel. A mozgás, a zene, a művészeti alkotótevékenység vagy a tudomány is válhat szenvedéllyé, s miközben magával ragad, nem kevesebbek, hanem többek leszünk általa. Nem elszakít a közösségtől, hanem összekapcsol vele. Ezen gondolatok ékes példája a rendezvényre meghívott Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumának gitár klubja, azaz a Kemény Gitárklub. Az idén immár 12 éves klub középiskolás diákok önálló kezdeményezésére alakult. Jelenleg 58 fős tagsággal rendelkezik a klub, gyermektől-nyugdíjas korosztályig. Vezetőjük Lustyik István elmondta, hogy olyan alternatív szabadidős lehetőség ez ahol a közösség ereje összetart, magabiztosságot ad, ahol mindenki fontosnak érezheti magát.

Az előadás végén megkérdezett diákok, pedagógusok elmondása alapján hasznos, értékes információk hangzottak el, a gitárklub előadásának pedig külön örültek, nagy sikert aratott körükben.

A szervezők és rendezők bíznak abban, hogy sikerült olyan alternatív pozitív példát mutatni, amely bizonyítja, hogy a szenvedély adta öröm forrása nemcsak valamilyen káros függőség lehet.

f
 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam