Drogprevenciós előadás az egészségnevelési napon

2019. 10. 15., k - 10:14
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója adott hasznos tanácsokat egy helyi középiskola diákjainak.

A Handler Nándor Szakképző Iskola 2019. október 14-én megtartott egészségnevelési napján, meghívott előadóként vett részt Kovács László rendőr alezredes. A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója a rendezvény keretében hívta fel a résztvevők figyelmét a dohányzás, a szeszesitalok, valamint az illegális drogok fogyasztásának káros egészségügyi hatásaira.

Az alezredes kiemelte, hogy a legális és illegális drogok által kiváltott fizikai és pszichikai függőség sok esetben bűncselekmények elkövetéséhez, súlyos emberi, családi tragédiához is vezethet. Előadásában rámutatott arra is, hogy a testmozgás, a sport milyen jótékony hatást gyakorol az emberi szervezetre, amely a kiegyensúlyozottság és az egészséges életmód alappillére.

A prevenciós szakember végül az alábbi hasznos tanácsokkal látta el a fiatalokat:

  • Soha ne próbálják ki a különböző kábítószereket, tudatmódosító anyagokat, mert hatásuk kiszámíthatatlan, és könnyebben válhatnak áldozattá és elkövetővé is, emellett magában hordozza a függőség kialakulásának veszélyét!
  • Mindig olyan társasággal menjenek szórakozni, amelynek tagjaiban megbíznak!
  • Ne hagyják őrizetlenül poharukat, nehogy valamilyen kábító hatású anyagot tegyenek bele!
  • Mondjanak nemet, ha valamilyen tiltott szerrel kínálják őket!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.