Prevenciós előadás szülőknek

2019. 09. 13., p - 12:45
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összevont szülői értekezleten tartott bűnmegelőzési tájékoztatót a Soproni rendőrkapitányság prevenciós szakembere a helyi Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnáziumban.

A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója, Kovács László r. alezredes a „Szülők és a családok a rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözés megelőzésében” címmel meghirdetett előadásra várta az oktatási intézmény 9. osztályos diákjainak szüleit 2019. szeptember 12-én. A rendőrség munkatársa a megjelent mintegy 175 érdeklődő felnőtt részére tartott tájékoztatójában kiemelten foglalkozott a kábítószer- és drogfogyasztás veszélyeivel, illetve vázolta a megelőzés lehetőségeit.  Elmondta, hogy a Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezen iskolában is rendszeresen tartanak prevenciós előadásokat, felhívta a figyelmet  a szülőkkel és tantestülettel való folyamatos együttműködés és információcsere fontosságára.

A rendőrség munkatársa többek között az alábbiakra hívta fel a szülők figyelmét:

  • A szülők kiemelt figyelmet fordítsanak a gyermekeik szabadidős tevékenységeire, szórakozóhelyen való viselkedésükre.
  • Az alkohol- és a drogfogyasztásra utaló jelek esetén, azonnal forduljanak bűnmegelőzési, drogprevenciós szakemberkehez.
  • A szülők is hívják fel a gyerekek figyelmét arra, hogy internethasználat során személyes és bizalmas információkat, adatokat soha ne adjanak meg.
  • Sürgős esetben a gyerekek és szülők ne késlekedjenek segítséget kérni a rendőrségtől, illetve a 112-es segélyhívószámon.

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.