A küldetés megkezdődött

2018. 10. 17., sze - 15:05
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mission Possible – A lehetséges küldetés elnevezéssel bűnmegelőzési programot indított a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, amelynek fókuszában az ifjúságvédelem áll.

A Mission Possible – A lehetséges küldetés elnevezésű bűnmegelőzési program nyitórendezvényét 2018. október 17-én tartotta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (továbbiakban: Pest MRFK) Budapesten, a Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központban.

A meghívott vendégeket és résztvevőket Pest megye rendőrfőkapitánya, dr. Mihály István r. dandártábornok köszöntötte, a projektmegnyitó keretében pedig dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke szólt a jelenlévőkhöz.

A projekt részleteiről a Pest MRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Szoboszlainé Schiller Zsuzsanna r.alezredes beszélt. Ismertette, hogy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósuló hárommodulos program középpontjában az ifjúságvédelem áll, amelynek során a tanév végéig bűnmegelőzési tematikára épülő színdarabokat adnak elő az internet veszélyeiről Pest és Nógrád megye középiskolásainak, az előadások üzenetét szakértők bevonásával elemzik majd a gyerekekkel. A projekt egyes elemeinek színpadi megjelenítésében a Káva Kulturális Műhely és a Nézőpont Társulat működik közre, emellett tréningeket szerveznek majd a pedagógusok és a bűnmegelőzési szakemberek szakmai kapcsolatának javítása érdekében, amelynek célja viselkedés-módszertani segítség nyújtása a résztvevők számára.

A nyitórendezvényen felszólalt Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány Kuratóriumi elnöke, Mokánszky Zoltán, Vác Város alpolgármestere, Gruber Andrea, a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány Közép- és Kelet-Európai Regionális igazgatója, továbbá Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely elnöke és művészeti vezetője.

A rendezvény zárásaként a Thália Színitanoda növendékei a „Hálozat-On” című színdarabot adták elő, amely az internet, azon belül is a közösségi média használatának veszélyeire hívta fel a figyelmet.  

A küldetés megkezdődött.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.