„Útravaló” program Somogyban

2017. 11. 15., sze - 15:05
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2017 novemberében egyedülálló programot indított, amely a fiatalok felelősségteljes gondolkodásra nevelését célozza.

A program legfontosabb célja a fiatalabb korosztály áldozattá válásának megelőzése és annak megakadályozása, hogy hiányos ismereteikből fakadóan kövessenek el jogsértéseket, amely elősegítheti a gyerekek tudatos, felelősségteljes gondolkodásának kialakulását. Ennek keretében a megye területén található összes iskolában bűnmegelőzési előadások során hívják fel a 14. életévük betöltése előtt álló, 7. osztályos diákok figyelmét az életkor betöltésével együtt járó jogi következményekre. Szomorú tapasztalat ugyanis, hogy sokszor a gyerekek diákcsínynek gondolt „akciói”, ennél sokkal súlyosabb cselekmények, akár szabálysértések, bűncselekmények elkövetését is jelenthetik, ezért is fontos a büntethetőségük kérdésének tisztázása.

Az előadók hitelesen, szakmai tudásukat és tapasztalataikat megosztva ismertetik a fiatalkorúakat, az őket megillető eljárási jogaikról és kötelességeikről, segítenek a különböző bűncselekmények elhatárolásában, teszik mindezt úgy, hogy a hétköznapi életből vett példákon keresztül mutatják be azokat. A programban résztvevő diákok részére a szakemberek bűnmegelőzési vetélkedőt is szerveznek.  Az érintett évfolyamok összesen hat részfeladatot kapnak, amelynek értékelését követően a megye legjobban teljesítő csapatai vehetnek részt a 2018 májusában megrendezésre kerülő megyei vetélkedőn.

A projekt részeként a hónap eleje óta folyamatosan zajlanak a preventív előadások, amelyre ez idáig a Nagyatádi Rendőrkapitányság, a Barcsi Rendőrkapitányság és a Kaposvári Rendőrkapitányság illetékességi területén működő általános iskolákban került sor, de követi őket a megye többi városi kapitányságainak elődadása  is. Ennek köszönhetően pedig a tervek szerint mintegy 2600 fiatalhoz jutnak el a kampány útravaló információi.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.