„Házhoz megyünk!” Marcaliban is

2015. 11. 24., k - 18:55
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megnyílt a harmadik információs pont.

Somogy megyében Kaposvár és Siófok után Marcaliban is információs pont létesült, amelynek nyitórendezvényét 2015. november 24-én tartották a Marcali Tesco Áruházban.


A rendezvényen részt vett dr. Jávorszkiné dr. Molnár Magdolna c. r. alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Bene Zsolt r. alezredes, a Marcali Rendőrkapitányság vezetője, továbbá a Marcali Városi Rendészet, a Tesco, az AEGON Somogy Értékesítési Ügynökség, a Marcali Kulturális Központ képviselői, valamint a Marcali városban működő civil szervezetek vezetői.

 
A program elsődleges célja, hogy a vagyonbiztonság növelésének érdekében az állampolgárok közvetlenül, szakértőktől kapjanak hasznos tanácsokat értékeik biztonságos megóvásának érdekében. A rendőrök minden hónapban, egy héten keresztül látják el hasznos tanácsokkal az érdeklődőket. A helyszíneken bűnmegelőzési előadások, prevenciós tanácsadások keretében kapnak tájékoztatást az érdeklődők, továbbá megismerkedhetnek vagyonvédelmi eszközökkel is.


A rendezvénysorozatot 2016. május hónap végén egy országos vagyonvédelmi vetélkedő zárja, amelyen a csapatok településenként / településrészenként, a következő összetételben vehetnek részt: 1 fő nagyszülő, 1 fő szülő, 1 fő általános iskola felső tagozatos gyermek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.