„Házhoz megyünk” Nógrád megye több pontján

2019. 07. 28., v - 10:28
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség tovább folytatja a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében életre hívott országos kampánysorozatát.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály munkatársaival a „Házhoz megyünk!” bűnmegelőzési program keretében a napokban Szécsényben, Diósjenőn és Érsekvadkerten is találkozhattak az érdeklődők. A településeken felállított prevenciós információs ponton a rendőrök vagyonvédelmi eszközök bemutatójával várták az érdeklődőket, akik számára a lakásbetörések, a besurranásos-, valamint az alkalmi- és trükkös lopások megelőzésének módszereiről és lehetőségeiről adtak tájékoztatást. A lakástulajdonosok választ kaphattak az otthonaik biztonságát növelő műszaki eszközökről, valamint kitölthettek egy tesztlapot és ezáltal megtudhatták, hogy mennyire biztonságos az ingatlanuk, illetve hogyan fokozhatnák annak védelmét. A bűnmegelőzési szakemberek az érdeklődők részére az áldozattá válás megelőzését célzó vagyonvédelmi kiadványokat is átadtak.

Mindhárom helyszínen lehetőség nyílt a „Bike Safe” program keretében kerékpár regisztrációra is. Ez az országos nyilvántartási rendszer az által nyújt nagyobb biztonságot, hogy azokat a kerékpárra jellemző adatokat tartalmazza, melyek adott esetben segíthetik a kerékpár tulajdonosának tisztázását, illetve megállapítását.

 

Fogadják meg a bűnmegelőzési szakemberek vagyonvédelmi tanácsait!

•          Soha ne engedjen be idegeneket a lakásába, bármilyen indokra hivatkoznak!

•          Ajtónyitás előtt győződjön meg róla, hogy ki az, aki bekopogott, illetve becsengetett Önhöz! Ha hivatal, hatóság, vagy más szervezet képviselőjének adja ki magát, kérjen tőle igazolványt!

•          Otthonában kizárólag akkor tartson nagyobb pénzösszeget, vagy ékszert, ha azok tárolására szolgáló biztonsági berendezéssel (rögzített biztonsági széf) rendelkezik! Vagyontárgyait tegye biztonságos, mások által nem ismert, illetve megfelelő védelmi rendszerrel felszerelt helyre!

•          Fokozottan figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen, vagy tömegben tartózkodik!

•          Vásárlás közben, az áru válogatásakor se tegye le táskáját, illetve pénztárcáját a pultra, ne hagyja a bevásárlókocsiban, vagy a kosárban!

•          Értéktárgyait, iratait ne tegye kosara, táskája tetejére, illetve annak külső zsebébe! Azokat mindig belső zsebben vagy zárható táskában helyezze el, melyet szorosan, testközelben tarthat!

•          Személyes iratai közül csak a feltétlenül szükségeseket tartsa magánál!

•          Csak annyi készpénzt vigyen magával, amennyire feltétlenül szüksége van!

•          Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es, vagy 107-es segélyhívók egyikén. Fontos, lehetőleg ne változtassa meg a bűncselekmény helyszínét!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.