Vácon is „Házhoz megyünk”

2017. 05. 16., k - 16:28
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Folytatódik a bűnmegelőzési program.

Az Országos Rendőr-főkapitányság által 2015-ben indított "Házhoz megyünk" elnevezésű bűnmegelőzési programhoz idén a Váci Rendőrkapitányság is csatlakozott.

 

A program keretében 2017 májusában több helyszínen is megszólították a rendőrök az állampolgárokat. A váci Juhász Gyula Általános Iskolában az internet biztonságos használatával kapcsolatos előadást hallgatták meg a tanulók, valamint a kismarosi Vilcsek Gyula Általános Iskolában a felső tagozatos diákok figyelmét hívta fel a kapitányság bűnmegelőzési előadója az internet veszélyeire, majd a függőségekkel (drog, alkohol) kapcsolatban is prevenciós előadást tartott.

 

Egy váci hipermarketben 2017. május 11-én kaphattak az érdeklődők vagyonvédelmi tanácsokat a kapitányság bűnmegelőzési előadójától, valamint az Aegon biztosító képviselőitől.

 

Három nappal később, 2017. május 14-én pedig a verőcei Védelem 2007 Polgárőr Egyesület meghívására érkezett "házhoz" a program. A Polgárőrnap keretében lehetőség nyílt a kerékpárok regisztrációjára is. A gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a rájuk leselkedő veszélyhelyzetek elkerülési lehetőségeivel és a biztonságos közlekedés alapjaival. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Engedély nélkül vezettek

A tatai és az oroszlányi rendőrök is intézkedtek tegnap olyan sofőrrel szemben, akinek nem volt jogosítványa.

 

Csak levezette a feszültséget

A 17 éves fiatal egy dorogi lakásban az ablakot betörve bement, majd több berendezést megrongált. A nyomozók őt gyanúsítottként kihallgatták.

 

Neki nem, de a rendőrségnek elég volt

Nem volt elég sör otthon, ezért ült autóba egy ittas férfi Tótkomlóson. Boltba ment, közben elsodort egy kerékpárost. A baleset után nem állt meg, nem segített a sérültnek. A rendőrségnek ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy vádemelést javasoljon ellene.