100 milliós kisbusz

2019. 04. 01., h - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószerbűnözés Elleni Osztályának nyomozói öt embert elfogtak, több mint öt kiló heroint, három autót és több százezer forintot foglaltak le. A rendőrök 10 ezer adag kábítószert vontak ki a piacról.

A 70 éves siófoki D. János, a 68 éves budapesti B. Gyula és három szerb társa a gyanú szerint rendszeresen csempésztek heroint Magyarországra, aminek eladását B. Gyula irányította. A kábítószer beszerzése és az országba szállítása a szerb férfiak feladata volt, a drogot egy kisbusz hátsó kerekei mögött kialakított tárolókban rejtették el.

2019. március 30-án reggel D. János siófoki otthonába érkezett a kisbusszal két szerb férfi. Éppen a kocsi egyik kerekét szerelték le, amikor a budapesti rendőrök rajtuk ütöttek. Elfogásuk után a nyomozók megtalálták az elrejtett, több mint 5 kiló nagy tisztaságú heroint, melynek piaci értéke megközelíti a 100 millió forintot. A drogon felül a rendőrök a kisbuszt és egy másik autót is lefoglaltak.

A hálózat harmadik szerb tagját egy kispesti panzióban fogták el, akinél több mint 10 ezer eurót találtak. Az eladásért felelős B. Gyulát XV. kerületi otthonában fogták el, tőle informatikai eszközöket, 440 ezer forintot és egy autót foglaltak le.

A BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói az öt férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.