100 tő feletti marihuána ültetvényt számoltak fel

2021. 07. 18., v - 08:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói újabb marihuána ültetvényt számoltak fel.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletére 2021. július 11-én érkezett bejelentés, hogy egy külvárosi, lakatlan házban ismeretlenek nagy mennyiségben marihuánát termesztenek.

A nyomozók az ingatlanban mintegy 120 tő kannabisz növényt találtak, amelyet lefoglaltak.  

Az elvégzett adatgyűjtések eredményeként rövid időn belül a rendőrök látókörébe került egy 32 éves helybeli férfi és annak 25 éves társa, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

A feltételezett elkövetőket elfogták, gyanúsítottként kihallgatták. Az idősebb férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, míg fiatalabb társa szabadlábon védekezhet.

Velük szemben termesztéssel, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.