157 lefoglalt lámpa

2019. 01. 18., p - 13:46
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani rendőrök két férfit hallgattak ki gyanúsítottként lopás és orgazdaság gyanúja miatt.

A hatvani nyomozók 2019. január 16-án lopás bűntett gyanúja miatt hallgattak ki egy 48 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint 2017. november 1. és 2018. november 18. között a város egyik raktárhelyiségéből 69 darab fali és mennyezeti LED lámpát, valamint több izzót tulajdonított el, melyeket a rendőrök a lakóhelyén tartott kutatáskor lefoglaltak.

V. Zoltán több alkalommal jutott be a raktárba a telephelyen felvett kulccsal, továbbá kiderült, hogy rajta kívül még több személy követett el hasonló bűncselekményt, valamint az ellopott tárgyakat értékesítették is, így az ügyben további kihallgatások várhatóak.

Az egyik feltételezett elkövetőtől egy 32 éves kartali férfi jelentős számban vásárolt lámpákat, melyeket egy internetes oldalon eladás céljából meghirdetett. Ellene a Hatvani Rendőrkapitányság orgazdaság bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást.

A nyomozó hatóság ez idáig 157 darab lámpatestet foglalt le több személytől.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.