21 elkövetőt fogtak el túlszámlázás miatt

2017. 10. 20., p - 11:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök újabb szórakozóhelyet számoltak fel a Belvárosban, ahol 21 alkalmazottat elfogtak és közülük 5 személyt őrizetbe is vettek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói, a társszervekkel együttműködve 2017. október 19-én éjszaka egy belvárosi szórakozóhelyen akciót tartottak, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is túlszámláztak. A rendőrök a szórakozóhelyen 15 lengyel és 6 magyar állampolgárt fogtak el, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították és csalás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Az akciót megelőző felderítő munka során a belvárosi nyomozók megállapították, hogy 2017. október 15-e és október 19-e között az V. kerületi szórakozóhelyen négy külföldi férfitől több mint 2,5 millió forintot csaltak ki. Előfordult olyan eset, hogy egy vendég a valós 52 360 forintos fogyasztása helyett, 1 030 733 forintot fizetett, vagy olyan, hogy az alkalmazottak elkábították a vendéget, és amikor a férfi elaludt, elvették a mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel együtt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága az elfogott személyekkel szemben üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt indított eljárást, akik közül három lengyel nőt és két magyar férfit őrizetbe vettek, valamint előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.