22 óra elteltével bíróság elé állították a lövöldözőt

2019. 09. 27., p - 14:13
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állították azt a férfit, aki egy tatabányai parkolóban három alkalommal lőtt a gáz-riasztó fegyverével.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrségre 2019. szeptember 26-án 13 óra 8 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy tatabányai bevásárlóközpont parkolójában három lövést hallottak. Látták, hogy egy férfi kezében feltehetően fegyver van, aki hangosan kiabál és egy jármű ajtaját próbálja kinyitni. Mivel ez nem sikerült, beszállt egy fekete színű gépjárműbe, majd sietősen távozott. A rendőrök haladéktalanul megkezdték a járműnek, és a vezetőjének a felkutatását. A nyomozók a helyszíni szemle során három darab gáz-riasztó töltényhüvelyt találtak.

A járőrök és a nyomozók közösen 14 óra 55 perckor Tatabányán, a Március 15-e úton megállították a fekete színű gépkocsit, és elfogták a 26 éves helyi lakost. H. Martint a rendőrkapitányságra előállították, ellene fegyveresen elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi elmondta, hogy a barátnőjével összeveszett és az ő kocsiját próbálta a parkolóban kinyitni. A nyomozók a bűncselekmény során használt gáz-riasztó pisztolyt és a hozzá tartozó lőszereket is megtalálták, amit lefoglaltak. A tatabányai lakost gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és bíróság elé állítás javaslattal megküldte az ügy iratait az ügyészségnek. A Tatabányai Járási Ügyészség a férfit szeptember 27-én bíróság elé állította.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.