23 gyanúsítottal zárult a majd kétéves nyomozás az online kereskedő drogbanda ellen

2022. 02. 12., szo - 05:00
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

75,5 millió forint értékű vagyonvisszaszerzés a mérlege annak a nyomozásnak, amit most fejeztek be a KR NNI pécsi nyomozói.  

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI NBEFO) Pécsi Osztálya bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt folytatott nyomozást Z. Vilmos, 37 éves szigetvári lakos és az általa irányított bűnözői csoport tagjai ellen. A bandára 2020 nyarán csaptak le a rendőrök.

Első körben még 7 gyanúsítottal szemben indult meg a nyomozás, de az idő előre haladtával a gyanúsítotti kör bővülni kezdett, s a KR NNI NBEFO Pécsi Osztálya 23 fő ellen folytatta le a büntetőeljárás vizsgálati szakaszát. 10 főt bűnszervezetben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, 12 személyt pénzmosás bűntett, míg egy embert közokirat-hamisítás bűntett elkövetésével gyanúsítottak meg.    

Az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján a drogbanda 2018 februárja és 2020 júniusa között külföldi weboldalakról beszerzett új pszichoaktív anyagok értékesítésére specializálódott. Módszerük az volt, hogy a kriptovalutával megvásárolt anyagokat személyes találkozások nélkül, kizárólag online eladással, postai vagy futárcégeken keresztül történő kézbesítéssel juttatták el a vásárlóknak. A kiválóan konspiráló bűnözők külön informatikust és logisztikust is alkalmaztak, hogy minél gördülékenyebben működjön a drogbiznisz. A szervezetnek voltak olyan strómanjai is, akik kisebb pénzösszegekért cserébe számlákat biztosítottak az ügyletekhez.

A csapat 7 különböző weboldalt és 13 különböző bankszámlát használt. A két év alatt mintegy 20 ezer csomagot értékesített és 348 millió forint bevételre tett szert. A bűnös pénzt a bandatagok megélhetésükre, illetve drága, külföldi utazásokra és nagyértékű autókra fordították, valamint ingatlanokba fektették.   

A magyar rendőrök több külföldi hatóságot is megkerestek a büntetőeljárás során. Európai nyomozási határozat, illetve bűnügyi jogsegély kibocsátása, valamint bizonyítékok beszerzése érdekében Horvátországgal, Ausztriával, Belgiummal, Lengyelországgal és az Amerikai Egyesült Államokkal is felvették a kapcsolatot.      

Az akcióval párhuzamosan a KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársai a bűnös úton szerzett jövedelem elvonása érdekében számos kényszerintézkedést alkalmaztak a gyanúsítottakhoz kapcsolódó ingóságok és ingatlanok vonatkozásában. A zár alá vett ingatlanoknak, valamint a lefoglalt nagyértékű autóknak, ékszereknek és készpénznek köszönhetően összesen mintegy 75,5 millió forint értékű vagyont sikerült biztosítani.  

A bűnszervezet fővezére, Z. Vilmos jelenleg is letartóztatásban van, bűntársai szabadlábon védekeznek. A több mint húszfős banda bűnösségét alátámasztó valamennyi nyomozati cselekményt elvégezte a KR NNI NBEFO Pécsi Osztálya, akik az iratokat vádemelési javaslattal a napokban továbbították a Szigetvári Járási Ügyészség felé.

 

A büntetőeljárás tárgyát képező új pszichoaktív anyagok 2021. január 1-je óta már kábítószernek minősülnek. A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette a Btk. szerint 20 évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.