A BRFK befejezte a 28-as villamoson tavaly történt emberölés vizsgálatát

2021. 04. 28., sze - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A késelésbe torkolló verekedés egy kiskutya kapcsán alakult ki. A bűncselekményt követően a fővárosi rendőrök perceken belül elfogták a feltételezett tetteseket. A nyomozás iratait most küldik meg az ügyészségre.

Nem lehetett már megmenteni annak a 25 éves férfinak az életét, akit 2020. április 3-án este szúrtak le a budapesti 28-as villamoson, a VIII. kerületi Orczy téren. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozásának adatai szerint a későbbi áldozat egy barátjával és kiskutyájával utazott, amikor egy férfi piszkálni kezdte a törpepincsit. A kutya gazdája ezt szóvá tette, mire a férfi verekedni kezdett, majd kést rántott, és mellkason szúrta a fiatalembert. A sértett barátja megpróbált segíteni, de a támadó társa megütötte. Amikor a villamos megállt, a késelő, a másik férfi és a társaságukban lévő nő elmenekült, de a VIII. kerületi járőrök perceken belül elfogták őket. A megszúrt fiatalhoz mentőt hívtak, de már nem lehetett rajta segíteni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a 43 éves L. Jánost emberölés elkövetésével, az áldozat barátját megütő 38 éves D. Károlyt bűnsegédként elkövetett emberöléssel gyanúsítja. A bűncselekményt követően mindkét férfit őrizetbe vették, azóta letartóztatásban vannak. A 28 éves D. Éva ellen bűnpártolás miatt folytattak eljárást, mert a megalapozott gyanú szerint elrejtette a halálos sebet okozó kést. Az eszközt a rendőrök megtalálták. A nőt is őrizetbe vették, ő később bűnügyi felügyelet alá került.

A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.