A BRFK nyomozói elfogták a csepeli késes támadót – frissítve

2021. 02. 26., p - 14:35
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak a 151-es buszon történt támadás elkövetője után, és a férfit nyolc órán belül kézre kerítették.

Budapest XXI. kerületében, a Szent Imre téren várakozó buszon 2021. február 25-én 7 óra 40 perckor egy férfi késsel megsebezte egy másik utas arcát. A mentők kórházba vitték a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény felderítésére nyomozócsoportot hozott létre, és az elkövető felkutatására hajtóvadászatot indított.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit pár órán belül azonosították, Ó. Bence ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A budapesti nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztállyal közösen nyolc órán belül elfogták a 37 éves férfit. A BRFK Nyomozó Főosztály nyomozói Ó. Bencét közösség tagja elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. 

A férfi a kihallgatásán részben beismerő vallomást tett, tettét azzal indokolta, hogy a nő olyan jelképet ábrázoló maszkot viselt, amellyel nem szimpatizál.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.