A Budapesti Rendőr-főkapitányság garázdaság gyanúja miatt rendelt el nyomozást az Auróra utcában történtek miatt

2019. 10. 23., sze - 15:31
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK nyomozói a helyszínen szemlét tartanak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. október 23-án 14 óra 8 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest VIII., Auróra utcában az Auróra Kultúrközösségi Központra kihelyezett zászlót ismeretlen személyek leszakították, azt felgyújtották, valamint az épület falát is megrongálták. A bejelentés szerint személyi sérülés nem történt.  

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a történtekkel összefüggésben garázdaság gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, és a rendőrök megkezdték az elkövetők felkutatását. ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.