A feljelenés másnapján kattant a bilincs

2020. 10. 29., cs - 16:15
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kabai nyomozók hamar elfogták a sápi betörés feltételezett elkövetőit.

Egy férfit tett feljelentést a rendőrségen 2020. október 26-án arról, miszerint Sáp, Hunyadi utcán lévő ingatlanjára betörtek, és onnan különböző szerszámokat, kerékpárt, pálinkát és egyéb értékeket loptak. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, amely eredményeként hamar a látókörükbe került két helyi férfi. A feltételezett elkövetőket – a feljelentés másnapján – lakóhelyükön elfogták, majd előállították a Kabai Rendőrőrse, ahol kihallgatták őket. Mindketten beismerő vallomást tettek. A rendőrök az ellopott értékek egy részét lefoglalták, majd azt visszaadták a tulajdonosának.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak korábban a sértettnél dolgoztak, ezért döntöttek úgy, hogy oda visszamennek, és különböző értékeket lopnak.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított velük szemben eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.