A gyanú szerint kifosztotta ismerősét

2020. 09. 16., sze - 12:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök két hét alatt befejezték a nyomozást a 29 éves nővel szemben.

A rendőrségre 2020. szeptember 3-án hajnalban tett bejelentést egy férfi arról, hogy előző este egy szórakozóhelyen megismerkedett egy nővel, majd átmulatták az éjszakát, és csak reggel vette észre, hogy táskájából több százezer forint hiányzik.

A debreceni nyomozók az ügy felderítésébe kezdtek és pár órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A fiatal nőt elfogták, majd gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2020. szeptember 4-én elrendelt. A 29 éves konyári lakossal szemben kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.