A győri rendőrök elfogták a Kossuth utcában verekedő férfiakat

2020. 11. 22., v - 15:04
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult nyomozás egy 25 éves győri és egy 37 éves csornai férfival szemben.

A rendőrségre egy Győrben történt verekedésről érkezett bejelentés 2020. november 21-én 20 óra körül. A bejelentő nő elmondta, hogy barátjával gépkocsival érkeztek meg Kossuth utcai otthonuk elé, amikor a ház kapujában álló két férfi azt követelte tőlük, hogy vigyék vissza őket a belvárosba. Miután a járművet vezető sértett ezt megtagadta, egy ereszcsatorna-darabbal megrongálták az autót, és hangosan szidalmazták az abban ülőket. A bejelentő hölgy kiszállt a járműből, és elszaladt segítséget kérni a közelben található egyik biztonsági cég alkalmazottjától. A két garázda férfi követte őt, és az időközben utcára kilépő biztonsági őrrel is dulakodni kezdtek. Az őrt ököllel megütötték, majd egy pengével megvágták a fejét. A támadásnak a kiérkező rendőrök vetettek véget, elfogták a két feltételezett elkövetőt – a 25 éves helybéli L. Lászlót és társát, a 37 éves csornai K. Tibort –, majd egészségügyi ellátásukat követően a rendőrkapitányságra előállították őket. Mivel L. László esetében felmerült, hogy kábítószer hatása alatt állhat, vele szemben drogtesztet alkalmaztak a járőrök, ami pozitív értéket mutatott.

A Győri Rendőrkapitányságon a nyomozók mindkét férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. L. Lászlóval szemben kábítószer birtoklásának vétsége miatt is indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.