A jászsági rendőrök gyanúsított kihallgatást követően őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt

2020. 12. 14., h - 11:45
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint, a jogsértő advent harmadik vasárnapján tulajdonította el a világító rénszarvast, Jászladányban.

Ismeretlen személy ment be 2020. december 13-án 17 óra körül egy jászladányi családi ház udvarára, és a nyitott teraszról egy világító rénszarvas-dekorációt lopott el. Bejelentést követően a rendőrök elemezték a lakóépület kamerafelvételeit, így gyorsan ismertté vált a jogsértő személyazonossága. Az egyenruhások elfogták és előállították a Jászladányi Rendőrőrsre a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A 22 éves férfi beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a rénszarvasfigurát egy ismerősének eladta. A rendőrök az alkalmi vevőnél kutatás során megtalálták és lefoglalták a karácsonyi díszletet, amit a sértett számára visszaadtak.

A nyomozók előtt nem volt ismeretlen a terhelt, hiszen 2020. október és november hónapban több alkalommal követett el vagyon elleni bűncselekményt Jászladányon. A nyomozó hatóság gyanúsítása szerint, a gyanúsított jászladányi lakóházból dohányt, egy másik alkalommal egy udvaron álló, nyitott gépkocsiból kézi szerszámokat és autósrádiót lopott el.

A jászsági nyomozók a kihallgatást követően a terhelt őrizetbe vételéről határoztak, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.