A kaktusz virága

2020. 09. 04., p - 13:18
ORFK Kommunikációs Szolgálat

​​​​​​​A rendőrök természetkárosítással gyanúsítanak nyolc magyar állampolgárt, akik ritka, védett kaktuszokat árultak az interneten.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya 2017-ben rendelt el nyomozást, mert az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztály feljelentése szerint ismeretlenek online árultak védelem alá eső ritka kaktuszokat.

A nyomozók hamar azonosították az illegális értékesítéssel foglalkozókat, majd az eljárás során egyre több gyanúsított került látókörükbe. A házkutatások során számos ritka, védett kaktuszt találtak, közte az aztekium valdezii nevű különleges fajt, amit a tudomány is csak 2013-ban rögzített.

Az eljárás adatai alapján négy magyar állampolgár Mexikóból csempészett be ritka kaktuszokat. Visszaérkezésükkor poggyászaikban megtalálták a mintegy 1200 védett növényt, köztük veszélyeztetett fajok egyedeit is. A feltételezett csempészeket a hatóság a napokban kihallgatta, így az eljárásnak jelenleg összesen nyolc gyanúsítottja van.

Az Európai Unió 2017-ben kiemelt jelentőségűvé minősítette a környezeti bűncselekményeket. A rendőrök eljárásuk során megállapították, hogy Európa-szerte bevett gyakorlatnak számítanak az ún. expedíciós utak, amelyeknek célja a védett növények vagy azok szaporítóanyagának eltulajdonítása. A KR NNI Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya más országok hatóságaival együttműködve küzd a hasonló bűncselekmények ellen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.