A kaposvári vizsgálók befejezték a nyomozást és vádemelést javasoltak

2020. 11. 08., v - 15:04
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyes adatokkal visszaélve, több mint 27 millió forintot csalt ki három kaposvári bűnbanda az egyik legnagyobb hazai távközlési szolgáltatótól.

Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen elkövetők 2018 végétől kezdődően összesen 68 személy adatait jogtalanul megszerezve és felhasználva rendeltek különböző műszaki cikkeket, köztük mobiltelefonokat, tv készülékeket egy ismert hazai távközlési szolgálatótól.  A megrendelt termékeket a bűncselekményben közrejátszó futárok nem az ügyfelek címére szállították, hanem az elkövetőknek kézbesítették.

A széleskörű adatgyűjtés és elemzés eredményeképp a vizsgálók az összesen hat, 22 és 47 év közötti megrendelőt, valamint két, a bűncselekmények elkövetésében társtettesként részt vevő, 28 és 32 éves futárt hallgattak ki személyes adattal visszaélés vétség, hamis magánokirat felhasználása vétség, valamint jelentős kárt okozó információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Kaposvári Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.